Szállásfoglalás / ajánlatkérés

Csapatépítő programok

CSAPATÉPÍTŐ tréning a Gemenc erdőben és az ország egész területén!

Természet

ERDŐK

Bár a Gemenc területén található erdők túlnyomó többsége ma már ember által létrehozott, mesterséges erdő, az őshonos fafajú, természetszerű állományok élővilága leginkább a területen hajdan előforduló természetes erdőtársulásokkal jellemezhető.

Fehér fűz - fekete nyár ligetek

Ezek az erdők a folyók mentén a víz építő munkája következtében, vagy a holtágak folyamatos feltöltődése során kiemelkedő, iszapos homokkal borított felszínen keletkeznek, ahol a legmegfelelőbbek a körülmények a fehér fűz (Salix alba) és a fekete nyár (Populus nigra) magjának csírázásához. Korábban, a még szabályozatlan folyó mederváltozásai következtében folyamatosan nagy területen születtek ilyen erdők, míg ma erre szinte kizárólag a Dunán létesített kősarkantyúk mögött képződő zátonyokon adottak a feltételek. A fehér fűz és fekete nyár ligetekben gyakran előfordul védett hagymás növényünk, a többnyire csoportosan fejlődő, fehér virágú nyári tőzike (Leucojum aestivum). Általában öreg fűzfákon fordul elő a sárga gévagomba (Grifola sulphurea), melynek taplószerű, kénsárga telepei tavasszal már messziről világítanak az erdőben.

Fehér nyár ligetek

Az alacsony ártér viszonylag magasabb részein találhatók ezek az erdők, amelyek jellemző fafaja a fehér nyár (Populus alba). Természetes körülmények között ez a társulás - hosszú idő alatt - a fehér fűz - fekete nyár ligetekből fejlődhet. Ilyenkor a termőhely feltöltődésével párhuzamosan a fehér fűz és fekete nyár élettere beszűkül, és egyre inkább tért hódít a fehér nyár. Jellemző elegyfafaj a vénic szil (Ulmus laevis), a magasabb térszinteken pedig megjelenik a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és a kocsányos tölgy (Quercus robur) is. A társulásra leginkább jellemző cserjefajok a hamvas szeder (Rubus caesius) és a vörösgyűrű som (Cornus sanguinea). Ligetesebb erdőkben, méginkább napsütötte erdőszéleken találhatjuk meg védett cserjefajunkat, a fekete galagonyát (Crataegus nigra). Könnyen hibridizálódik a gyakori, ősszel izzó piros termésű egybibés galagonyával (Crataegus monogyna). A hibrid (Crataegus x degenii) külső megjelenésében is átmenetet képez a két faj között, így termései sem feketék, hanem feketésvörösek. Védett növény a helyenként akár 20 méter magasra is felkapaszkodó, ősszel vérvörösre színeződő levelű ligeti szőlő (Vitis sylvestris) is. Főleg nyárfatönkön nyáron és ősszel tömegesen terem az ízletes déli tőkegomba (Agrocybe aegerita).

Tölgy-kőris-szil ligeterdők

Természetes körülmények között a fehér nyár ligeterdőkből fejlődnek ki hosszú idő alatt, mely folyamat során egyre inkább a kocsányos tölgy (Quercus robur), a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és a vénic szil (Ulmus laevis) veszi át az uralkodó szerepet. Állományaik a magas ártéren találhatók, jellemző elegyfafajaik szórtan a fehér nyár és fekete nyár. Ezekben az erdőkben gyakori a mezei juhar (Acer campestre), egyre több helyen fordul elő a kislevelű mezei szil (Ulmus minor) és helyenként a tatárjuhar (Acer tataricum) is megtalálható. Jellemző cserje az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a vörösgyűrű som (Cornus sanguinea) és a mogyoró (Corylus avellana). Tavaszonta helyenként ibolyakék szőnyeggel borítja be a talajt a védett Duna-völgyi csillagvirág (Scilla vindobonensis). Kevésbé feltűnő a szintén védett, lazán gyepes borostás sás (Carex strigosa) és a nagyobb méretű, de apró virágú, a bolygatást jól tűrő fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides) is. Látványosabb, s ezért a virágszedők által veszélyeztetettebb a kosborfélék családjába tartozó kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) és a fehér madársisak (Cephalanthera damasonium). Mindkét faj védelem alatt áll.

Kultúrerdők

Igen nagy területen találunk itt nem őshonos fafajú erdőállományokat, melyek közül legnagyobb a nemesnyár klónok ültetésével létrehozott faültetvények aránya. Ezek a faállományok többnyire sásos-vizes élőhelyek, rétek, ligetes fehér fűz - fekete nyár állományok "helyén" állnak, a természetes élőhelyet egy rendkívül kevés faj megtelepedésére alkalmas élettérrel váltva fel. Kisebb arányban ugyan, de megtalálhatók a területen a század elején, szintén réterdősítések során telepített amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica), valamint az értékes faanyaga és könnyű nevelhetősége miatt korábban gyakran ültetett fekete dió (Juglans nigra) állományai. Kisebb területeken, elsősorban szélsőségesen száraz termőhelyeken ültették korábban az Észak-Amerikából származó akácot (Robinia pseudoacacia), amely nitrogénkötő baktériumaival túltáplálva a talajt teljesen átalakítja a környezete élővilágát. Az ártéren nagyobb problémát jelent azonban a szintén nem őshonos, de agresszíven terjedő és ezzel az erdőtársulásokban sokszor más cserje és fafajt kiszorító zöld juhar (Acer negundo).